Levelek

Kedves Ferenczi Gábor!

Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy a házban nem változott semmi, és még jobban azt, sajnáljuk, hogy idejüket elraboltuk egy halálra itélt ügy miatt. Talán ez a Barabás tud valami olyan tényezőt, ami miatt a város védelmezi, hogy ne kerüljőn napvilágra. Szerdán 8 óra 15-re megyek a rendőrségre, de nem hivtak, én sztrájkolni fogok a jogainkért, és ezért kell bemenni, talán le akarnak beszélni ezen szándékomrol.

Minden jot kívánunk Pápáról!

 


Egy elkeseredett várpalotai hölgy levele:

 

 

"Tisztelt Képviselő Úr!

   Egy történetet szeretnék elmondani Önnek, hogy bebizonyítsam igen is van "cigánybűnözés", amit nem ismernek el bizonyos körökben. Mi már találkoztunk személyesen március 15-én a Kodály Köröndön. A férjemmel voltam, aki gratulált a felszólalásaikhoz, a P. Gy. gárdista édesanyja vagyok.

   Sajnos ez a rettenet velünk történik, pontosabban a 76 éves édesanyámmal. Egy fiatal suttyó cigánygyerek már kétszer betörte az ablakot, tintafestéket nem tűrő szavakkal illeti az édesanyámat, mert éjnek idején nem engedik be a lépcsőházba. Nem is lakik OTT! csak a nővére. Ő úgy gondolja, akkor mászkál, amikor csak akar éjszaka. Az ott lakóknak van bejárati kulcsa és este mindig zárják az ajtót az ilyen alakok végett. Ma reggelre megint a redőny törött. Az édesanyám már ki van készülve idegileg, retteg, halálfélelme van, hogy megint mikor törik az üveg. A ma este folyamán ismét betörte az ablakot, de most egy másik családtagja, mivel részeg volt. Meddig fajul még ez a dolog, míg tragédia nem történik?! Ezért kérem a segítségét legalábbis tudom, hogy Önök meghallgatnak. A rendőrök is ki jönnek és helyszínelnek.

  Előre is köszönöm megértését, és kérem, ha lehetősége van rá, beszéljen olyan emberekkel, akik ezekkel a jogokkal tisztában vannak, ez ügyben mit lehet tenni.

Tisztelettel.: K. L.-né
Várpalota,2012.04.16

 


Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda Noszlop Szülői Munkaközössége
Szikráné Németh Annamária
Sz.M. elnök

 



 

„Tisztelt Képviselő Úr!


 

   Az oktatási törvény módosítása miatt veszélybe kerülhet iskolánk. 1967-ben új, négy tantermes iskola épült Noszlopon, ami azóta él, bővült, működik és hatalmas fejlődésen ment át. A több mint 1000 főt számláló településen mára már egy jól felszerelt, kellemes környezetű oktatási intézmény lett, ami minden szempontból megfelel gyermekeink neveléséhez. Noszlop mikrotérségi központ szerepet tölt be. Oktatási, nevelési, szociális alapszolgáltatási és közigazgatási társulás székhelye.

   A központi helyen fekvő iskola mellé társadalmi munkával felépült tornaterem, könyvtár, rendezvényeknek helyt adó művelődési ház is tartozik. Az intézményben nyelvi labor, modern oktatásra felkészült termek, interaktív táblák, iskolai könyvtár, tágas aula, felújított étkező, világos tiszta nagy termek találhatók.

   Jelenleg 130 diákunk van, három faluból iskolabusz hozza, viszi gyermekeinket. Felkészült, lelkes pedagógusi kar lelkiismeretes munkával próbálja levenni a napi terheket a vállunkról az oktatáson kívül is. Fejlesztő pedagógia és logopédiai foglalkozás működik. Szakkörök, napközis nevelés, kézműves foglalkozások, művészeti oktatás, úszásoktatás szervezése, mesenap, gyermeknap, farsang (amin természetesen a pedagógusok is részt vesznek jó hangulatú vidám műsorukkal).

   Német nemzetiségi oktatás magas szinten működik már az óvodától indulva, és angol nyelvet is tanulhatnak felsőben gyermekeink. Intézényünk rendszeresen kistérségi programokat is szervez, pl. Somló környéki versmondó találkozó, kistérségi rajzverseny, Mikulás kupa futballtorna…

   Vezetőségünk pályázati lehetőségekkel próbál még több lehetőséget biztosítani diákjainknak. Pályázat útján lett interaktív tábla és erdélyi út, amit sok szülő nem tudott volna megadni gyermekének és nagyon kevés iskolában van erre példa, akár falun, akár városon is. Kirándulások, nyári táborok és gyermekközpontú programok szervezésével egészítik ki a mindennapos nevelést, tanítást.

   Soron követhetjük a tanulók éves munkáját fogadó órák, nyílt napok keretében és mindig készen áll az intézmény a szülők tájékoztatására, a zökkenőmentes kapcsolattartásra is. Gálaműsorokon bemutatkozhatnak korosztályunknak megfelelően a diákok. Számos program a szülők bevonásával zajlik, melyek jobbá teszik a szülő-gyermek-pedagógus kapcsolatot. Étkezés megoldása, felügyelet, felelősségteljes munka, tiszta, kellemes környezet, kiemelt tanulási lehetőség, továbbtanulási segítség, színház, ballagás, tánc, dráma, gyermeknap, családi nap, teadélután – mindezeket jelenti gyermekeinknek és számunkra az iskola. Az oktatás mellett számos program, lehetőség, vidámság várja az ide érkezőket az egész tanévben. Sorolhatnánk még sok-sok érvet, ami iskolánk mellett szól.

   Iskolánk esetleges jövőbeni megbontása, a tagozatok megszüntetése, a gyermek utaztatása falunk életét is ellehetetleníti. Gyermekeink nyugodt élete a tét! Jelenleg nem kell bérletet vásárolni, rettegni a menetrendszerinti járat pontosságán, biztonságban tudjuk gyermekeinket. A különórák, szakkörök is külön kiadást jelentenének, az utazás a családdal együtt töltött időből venne el, és még több terhet róna a dolgozó szülőkre. Úgy gondoljuk, hogy a mai rohanó élet és a fennmaradásért való küzdelem mellett ez az intézmény biztosítja mindazt, amiért küzd a szülő és pedagógus egyaránt. Reméljük, ennyi év munkáját, eredményeit nem lehet egy tollvonással leírni, megszüntetni. Szeretnénk, ha iskolánknak nem csak múltja, egy bizonytalan jelene, hanem biztos jövője lenne!

   Tisztelettel kérjük a képviselő urat, álljon mellénk, segítsen abban, hogy iskolánk az eddigi színvonalon és körülmények között továbbra is működhessen! Kérjük, egy személyes találkozó alkalmával tegye lehetővé, hogy megismerjük az Ön véleményét, illetve elmondhassuk sajátunkat!

 

   Köszönettel és bizalommal:


 

a Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda Noszlop

Szülői Munkaközössége

Szikráné Németh Annamária

Sz.M. elnök”

 

A levél csatolmányaként érkezett aláírásgyűjtő íveket összesen 140 szülő látta el kézjegyével.

 


Egy budapesti lakos levele

 

T. Ház!

 

Egy egyszerű matematikai feladványt készítettem. Az "arányos" teherviselésről.

Aki lónak áll, az húzzon!, címmel.

  A dakota ló teherbíró képessége 80 kg, az arab telivér teherbíró képessége 82 kg, és a muraközi ló teherbíró képessége 90 kg. Mindhárom ló éveken át képes a teherbíró képességének megfelelő terhet hordani napi gyakorisággal. Azonban minden 1 kg-os többletterhelés mellett 1-1  nappal közelebb kerülnek a lovak a végkimerüléshez, amely végül a pusztulásukat okozza.

Pl. a dakota ló 1 kg-os többletsúly mellett 80 nap alatt pusztul el, de ugyanezt eredményezi a 80 kg-os egyszeri többletterhelés is az első nap végén.  

Amennyiben mindegyik ló a teherbíró képességének megfelelő terhet viszi a hátán, akkor a lovak a 252 kg-os összsúlyú terhet időkorlát nélkül képesek hordani. A lovak minden megkezdett munkanapot befejeznek.

 Hányadik napon pusztul el az első és az utolsó ló, ha az a feltétel, hogy a 252 kg összsúlyú terhet folyamatosan kell hordani, és valamennyi élő lónak arányosan ugyanazt a súlyú terhet kell cipelni a hátán?

 Ez egyúttal, 1 a 10 millióból való állampolgári vélemény az Önök arányos teherviseléséről és a tegnapi "évértékelőnek" nevezett műsorukról!
És természetesen egy kritika az "arányos" teherviselésről.

Üdvözlettel,
Egy budapesti lakos

 

 


Csíksomlyói búcsú - Magdó Nándortól és Molnár Évától, Csíkszeredából, szeretettel.

Köszönjük a nagyszerű képeket!


Levél Németbányáról (Bakonyjákói iskola ügye)

Tisztelt Ferenczi Képviselő Úr!
 
Napok óta tervezem már, hogy írok. Tegnap este végre sikerült nekem is megnézni a parlamenti közvetítést (a gépünk annyira lassú, hogy nem tudott megbirkózni a kisfilmmel).
 
Nagyon gratulálok és nagyon szépen köszönjük a fáradozásait!
 
Az aláírásgyűjtés szerintem jól sikerült, a végeredménnyel azért nem jelentkeztem, mert az emberek kifejezett kérése volt, hogy NE kerüljön ki a falvakból a lista. Az aláírások így a jegyző asztalára kerültek. (Egyébként rémhírek is terjengtek, hogy veszélyes aláírni - ez most már szerencsére elült.) A múlt csütörtöki összevont ülésen a jegyzőnk jegyzőkönyvbe mondva ki is jelentette, hogy adatvédelmi visszaélést követtek el a gyűjtők azzal, hogy nem jelentkeztek be az adatvédelmi ombudsmannál.
 
Visszatérve, nagyon reménykedünk, újult erővel, hogy talán a bakonyjákói testület is átértékeli az iskolával kapcsolatos álláspontját. Mai napon továbbítom Ferenczi Úr elérhetőségét Tompos Rita polgármesternek (tegnap nem volt bent) és remélem, hogy fogja is keresni, ha nem akkor Németbánya polgármestere ígérte, hogy ő felhívja Önt.
 
Az önkormányzatok felterjesztési jogával kapcsolatban február 11-én átküldtem az Öntől kapott információkat mindkét polgármesternek, úgy tudom levelet nem fogalmaztak. E hét hétfő reggelén rákérdeztem, hogy elment-e a levél az Országgyűlés Oktatási Bizottságához és ha nem, miért. E-mailben kaptam választ, hogy T. Rita úgy gondolja, hogy elég magas szervhez írt levelet (az oktatásért felelős minisztériumhoz) és a felterjesztési jogommal én is élhetek mint képviselő.
 
Hát helyi szinten így állunk, sőt még ígyebbűl, elég forró már a hangulat, sok a konfliktus, de hát az iskola megéri a surlódásokat. Fontolgatom az éhségsztrájk gondolatát, ez persze elég vicces, de harapna rá a sajtó.
 
Vidámabb témára térve, március 5-én szombaton Németbánya és Bakonyjákó közös télűző álarcos farsangot tart. Szívesen látnánk Önt és családját az eseményre, részleteket a nemetbanya.hu/rendezvenyek alatt találhat. A program menete álarcos felvonulás, majd magyar néptáncház élő zenével. Ha jönne Képviselő Úr, alkalma nyílna a bakonyjákói polgármester asszonnyal közösen járni a somogyi ugróst.
 
Tiszteltettel és üdvözlettel:
 
Narancsik Imréné